Késportál

– Mit szeretnél rá? Van bubingám, kokobolóm, wengém, valahol van még egy darab zebranóm is, és nemrég vettem egy szép tömb habos nyírt… – Valljuk be, mi, késkedvelők szeretünk ilyen kérdéseket hallani. Egyrészt azért, mert mindig valami új szerzemény érkezését vetítik előre, másrészt ezek a nevek izgalmas képzeteket is keltenek…

Az ében sem mindig fekete

Indiai paliszander, makasszári ében, andamán paduk – hát nem a Balmoral fedélzetén érezzük magunkat, ahol Piszkos Fred épp parancsba adja, hogy irány Rangoon!? Késeink markolatai kapcsán persze nem csupán számunkra eddig ismeretlen, trópusi fákról szerzünk tudomást, de olyan is előfordul, hogy az egzótáknál hozzánk sokkal közelebbi fajtákról, például gyümölcsfákról tudjuk meg, milyen szépen is mutatnak, mint késmarkolat. Ilyesmikről fog szólni ez a sorozat – a magyar körtétől a maracaibói puszpángig.

Oszázsnarancs - hallottál már róla?

Először azonban tisztázzunk néhány olyan kifejezést, amelyekbe fákról beszélgetve előbb-utóbb belefutunk. Ilyen például a szijács és a geszt. Ehhez képzeljünk el egy, a fa hossztengelyére merőleges metszetet, azaz egy körszeletet a fa törzséből – amit akár úgy is hívhatunk, hogy bütümetszet. Az évgyűrűk belső részén nagy valószínűséggel egy idősebb és sötétebb részt találunk, na, ez a geszt, más néven színfa. Ez az az érett rész, amely megmerevedett, besötétedett, a fa táplálkozásában már nem vesz részt. Tömör, nehéz, tartós faanyag: a legértékesebb rész. A geszt körüli világosabb, még rugalmas, eleven, működő, életfeladatokat ellátó rész a szijács. Ez értelemszerűen nedvesebb, s kevésbé tömör és tartós fát ad. A geszt és a szijács határozott szín- és árnyalatbeli elkülönülése nem törvény, illetve egymáshoz képesti arányuk, vastagságuk – egyáltalán, létük is fafajtánként változó. Ennek megfelelően beszélünk színben és tulajdonságokban is erősen elkülönülő részeket mutató gesztfáról (pl. tölgy, akác, dió, wenge), geszt és érettfás elváltozások nélküli szijácsfáról (gyertyán, rezgőnyár, éger), s vannak olyan fák is, ahol a gesztes anyagrész festőanyagok hiányában színben nem, csak tulajdonságaiban és víztartalmában különíthető el, ez az érettfa (bükk, hárs). További szakkifejezés, amit jó eséllyel hallhatunk a késkészítőktől, és nem biztos, hogy tudjuk hova tenni: a bütüre vágás vagy bütüre csiszolás. Ez nem más, mint a fa szálirányára merőlegesen történő vágás-csiszolás. Gyakran említett, irányadó adat továbbá a fa sűrűsége: ez a fáénak a víz sűrűségéhez viszonyított aránya, vagyis a fajlagos tömeg, amelyet általában a fa szárított állapotára adnak meg. Minél gyorsabban nő a fa, annál kisebb, s minél lassabban, annál nagyobb a sűrűsége, így pl. a balzafa nagyjából 150 kg/m3, a kígyófa viszont már mintegy 1300 kg/m3 sűrűségű.

Rusztikus bükkmarkolat Finucci késén

Sorozatunkat kezdjük egy számunkra ismert, barátságos, szinte már családias fával: az európai bükkel. Halvány krémszínűtől rózsásbarnáig terjed a színe, csíkos rajzolatú, egyenletes textúrájú. A geszt és a szijács a bükknél nem különül el látványosan. Sűrűsége kb. 720 kg/m3, azaz közepesnek mondható. Jól esztergálható, gyakran használják szerszám- és kefenyelek, orsók, sportszerek alapanyagául. Nem különösebben presztízs-markolatanyag, ennek megfelelően nem áll az egyedi késkészítés középpontjában. Mégis ez a világ egyik legelterjedtebb késmarkolata, ugyanis bükkből készül az Opinel klasszikus sorozatának a nyele (igen, a nyele: szerintem egy bugylinak igenis az van…), tehát ez az Opinel alapfája. Márpedig a márka évente négymillió kést készít, s ennek komoly része (klasszikus sorozat, kerti kések, szerszámok) bükkfa nyéllel bír…

A másik, ez alkalommal bemutatandó fa a wenge (romantikusabb nevén az afrikai sétabotfa). Egyenlítői Afrikában (Kongó, Zaire, Gabon) él, szijácsa fehéres, a geszt viszont sötétbarna, és sűrű fekete csíkokat tartalmaz. Sűrűsége nagy: 850-1000 kg/m3. Kitűnő esztergályos-alapanyag, szobrokhoz is ideális, magas kopásállósága pedig padlóburkolatként is népszerűvé teszi. A wengét két portálos késkészítőnk: Hegyespenge és Sámán is kedvencének mondja. Mivel mindketten kifejezetten munkakéseket készítenek, ez nem lehet véletlen, és valószínűleg a wenge ilyen irányú jó tulajdonságait bizonyítja. Lássuk, hogy nyilatkozik erről Hegyespenge.

Hegyespenge-féle wenge-felületkidolgozás

– A wenge. Az egyetlen és igazi kedvencem. Régóta ismerkedünk egymással, de minél többet használom, annál jobban tudom mit lehet, vagy mit szabad csinálni vele. Lassan szárad, ezt tudomásul kell venni, de kevés feszültség van benne, csak a bütüre csiszolásánál kell türelmesebbnek lenni (egyébként berepedezhet). Az évgyűrűk mentén könnyen hasítható, ettől eltérő irányban nagyon ellenálló a hasadással, töréssel szemben. Az évgyűrűk mentén azért hasad könnyebben, mert azon a területen, ahol honos (ha jól emlékszem Közép-Afrikában, Kamerun, Gabon környékén), ott az esős-száraz évszak váltakozása miatt az évgyűrűk mentén kemény és lágyabb rétegek úgy váltakoznak, mint egy lapdamaszt pengében. Ez a kétféle keménység és a nagyobb átmérőjű pórusok együttesen lehetővé teszik, hogy egy kellően durva eljárással feltépkedve a felületet nagyon szépen ki lehet emelni egy speciális csak erre a fára, szűkebben csak arra az egy darabra jellemző mintázatot. A tömör kopásállóbb rétegek ellenére a fa egészen jól impregnálható, mert rendelkezik olyan hosszú pórusokkal, amelyek bevezetik a fa mélyebb rétegeibe is a megfelelő beeresztőolajokat. Óvatosan végezve a melegítéses beeresztések is használhatóak hozzá. A frissen felvágott fa belső részei gyakran sárgás színűek, de levegővel érintkezve pár hónap alatt a felület újra teljesen besötétedik.

Sámán pedig így vélekedik: – A legtöbb kést wengével kell nyeleznem, mivel rendszerint ezt választják a kínálatomból. Nem véletlenül. A wenge tömböket a Zatik faáruházban szoktam megvenni, ahol nagyon szépen szabályosra fűrészelt és gyalult példányokat lehet fellelni. A színe fekete-sötétbarna. A szerkezete és a keménysége a mi tölgyünkhöz hasonló, igazi kemény, nehéz, erős faanyag. Nagyon jól meg lehet munkálni, de azért szigorúan koptatja a szerszámokat. Általában egy markolat kivágásakor elhasználok egy vasfűrészlapot. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen tönkremegy a lap, de eléggé megkopik ahhoz, hogy már nehéz legyen vele a további munka. A további megmunkálást műhelyszalagokkal, vagyis csiszolással végzem. Mit mondjak, hamar megkopnak ezek is. A kész markolatot szépen lehet impregnálni, jól felveszi a lenolajat, utána még méhviaszos pasztákkal polírozom. Keresztbecsiszolással elérhető az, hogy a fa felülete rücskössé váljon, ezzel még biztosabb fogást nyújtva. A fűrészporral vigyázni kell, mert enyhén mérgező, légzőszervi irritációt okozhat. De hát egy késes műhelyben amúgy is indokolt a porvédő maszk használata.

Rózsa Edvárd

Képek: Rózsa Edvárd, www.opinel.com